először is.. i love quimby. volt abban valami csodálatos az imént, ahogy ültem a tételekkel a kezemben egyedül a szobában, és szóltak a kvimbiszámok. átolvastam ma 25 tételt, persze koncentrációm intenzitását jelzi, hogy közben átszellemültem egy-két eszméletlen jól eltalált dalszöveggel...
és ma ismét elgondolkodtam azon, hogy a jóistenbe jutottam én el nagyobb akadályok nélkül teljesen időben idáig, itt, a műegyetemen. mert az valami hihetetlen, hogy szerintem 10 percnél tovább nem bírok figyelni semmire sem, amit be kell magolni. tényleg érthetetlen. hát mindegy.
a számomra legkedvesebb emberek egyike holnappal lezárva kijárta az iskolát. mondták ezt nekünk sokszor, mindenféle ovis meg sulis, és gimis ballagáson, hogy kilépünk az nagybetűsbe, és felnőttek lettünk, és egyéb nagy szavak... közben pedig mindenhol, ugyanúgy csak bukdácsoltunk, megdícsértek, elismertek, vagy éppen nem, sírtunk, nevettünk, tanultuk a leckéket. ezek után más lesz? hát gyerekek, előre, és meglátjuk! :) love. és pattogó szívecske.
