különösek ezek a "nagy napok". sokszor nem is azért mert ez most A_diplomaosztó.

1 órája tart az ünnepség. jönnek az ipari termék- és formatervező alapszakosok. sorba állnak. végre minden név ismerős. taps. a srácok és csajok a gólyatárborból. úristen hogy történt ez? mikor? molnár lászló pétert szólítják, a lökött gyereket akit először úgy hallgattam a betonból feljövő tengeralattjárókról beszélni, hogy a meztelen mellkasára egy traktor volt felmázolva piros temperával.

audmax, alvás, röhögés, félelmek,reménytelenség, pótpótzh, puska, kínok, kirándulások, ivászatok, nagy ivászatok, kusza kapcsolatok, fűbendöglés ha nem volt óra, ha volt óra... tugedör sokmindent. jó kis évfolyam volt ez a 2005-ös. köszi srácok!

szeretem ezt az épületet. ahogy zeng az aula. az ismerős arcok. ahogy odaérek, és leülök, és az egyik bizonyos valaki, rámnéz és mosolyog, kis hamisan, ahogy szokta. nem kell ide már a beszéd sem. ismerem a fiút is aki először kapta meg dícsérettel a diplomáját. aki a búcsúbeszédet mondta szembeszomszédom volt a kollégiumban, a földön ülve bandáztunk ezerszer... gratululációk, vállveregetések. mosoly, integetés, kacsintás. van amikor valakitől még jobban esik, mint bárki mástól. hát itt az életem előttem basszameg :)

de vége is. vissza a hétköznapokba. kár. mert ritka az alkalom, amikor felvonultatjk elénk, hogy lássuk mi mindent kaptunk már. van aki ilyenkor sem látja. aki ügyes, látja minden nap.